Szeptember 12-én került megrendezésre a La Mancha lovagja második szereposztásának premierje a Budapesti Operettszínházban. A teátrum legújabb nagyszínpadi előadása érdekes kérdésekkel és elgondolkoztató üzenetekkel ajándékozta meg a nézőket. Az eredeti mondanivalót modern külsőbe bújtatva új fényt kapott ez az ikonikus musical.

A premier apropóján beszélgettünk a színdarab egyik központi szereplőjével, Gömöri András Mátéval, akit a színpadon először a Herceg, majd Carrasco, végül pedig a Tükörlovag karakterében láthatunk. Máté számos érdekes információt osztott meg velünk a munkafolyamatokról, illetve karaktereivel való kapcsolatáról.

Összetett és sokoldalú az a szerep, amit a La Mancha lovagjában alakítasz. Mesélnél erről egy kicsit?

Nagyon érdekes, mert a La Mancha lovagjában egy szerepet játszom ugyan, de három különböző karaktert. Hercegként kezdek, aki a börtöni hierarchiában kvázi az egyik uralkodó személy. A börtönön belül kiemelt helyzetben van és tulajdonképpen Ő a negatív figurája, az ellenlábasa az egész folyamatnak. Nem akarja elkezdeni a mentális utazást Cervantes-szel, aki elindítja az áramlást. Majd mégis a tömeg nyomására és a saját hatalmának a gyengülésére beáll Ő is a játékba. Rájön ugyanis, hogy ha kívülről nem tudja megtorpedózni ezt a tevékenységet, akkor majd belülről tesz kárt. Ekkor válik Carrascó-vá, egy egyetemi doktorrá, aki, bár nincsen leírva sehol, hogy milyen doktor, én mégis pszichével foglalkozó személynek tartom, tehát pszichiáter, vagy valami ilyesmi doktornak képzelem el. Carrasco észhez akarja téríteni a látszólag megbolondult Don Miguel-t. Egy ponton alkalmaz rajta egy trükköt, miszerint a legnagyobb ellenségét, a nagy mágust elhozza neki. Ez a tükörlovag. Ezzel a tükörlovag módszerrel tükröt tart elé, hogy észre vegye, hogy minden, amit hisz, az visszafordul ellene és megőrül, összeroppan idegileg, ez jelenti a Tükörlovag győzelmét. Viszont a darab végén a hite képes felülemelkedni minden összetöröttségen, amire a Herceg hite nem volt képes soha. A végére pedig annak ellenére, hogy győzelemre vitte a saját tervét, mégis vesztes lesz, mert a hite soha nem volt fele olyan erős sem, mint Cervantesé.

Mozgalmas karaktereid vannak. Milyen érzés ebben a három helyzetben lenni?

Nehéz volt megtalálni a saját útjaimat, ugyanis nagyon nehéz helyzetben vagyunk, amikor egy ilyen komoly művet zenés színpadra adaptálunk. Sok helyen gyengül a karakterív, hogy mi mihez csatlakozik, hogyan és miért történik… Ilyenkor nehézséget okozhat, hogy megtaláljuk a dolgok gyökerét, hogy egyes dolgokat miért is teszek, ezt miért mondom. Ezzel küzdöttem sokáig, de az egyik próbán bevillant egy momentum, ami segített megfejteni az összefüggéseket. Nagyon érdekes volt, hogy abban a pillanatban helyrebillent az egész. A Hercegnek kellett a kiindulási pontját helyre tenni, mert addig libegett az egész játék. Tekintve, hogy a Hercegre építem Carrascót és Carrascóra építem a Tükörlovagot, emiatt, ha az alap nincs meg, akkor borul a ház. Szerencsére egyszerre csak bevillant a megoldás és azóta mind a három stabilan áll a lábán.

Mit tanultál vagy éppenséggel mit kaptál ettől a szereptől? Van-e olyan dolog, amit megváltoztatott benned?

Most hittem el először színpadi játékban, hogy elég a gondolat. Nem kell mindent megmutatni, nem kell mindent kitenni, nem kell felolvasni a szöveget a néző helyett. Nagyon sokszor erősebb egy szótlan pillanat, mint egy precízen kijátszott jelenet. Aki nézi éppen azért nézi, mert érteni szeretné és nyitott arra, hogy megfejtse a „rejtélyt”. Ezt most először hittem el és mertem használni. Szerencsére kaptam hozzá bizalmat a rendezőnktől, Vincze Balázstól, hogy ezt kibonthassam. Úgy gondolom, hogy a végeredmény magáért fog beszélni.

Ha valamit üzenhetne a karaktered, mi lenne az, amit a nézők hazavihetnek magukkal?

Mind a három karakterem a saját gyenge hitét veri le. A mai világban nagyon sok herceg van. Tele vagyunk hercegekkel, hitehagyott üres emberekkel, akikben már nincsen belső szépség, és ezt a fajta fakultságot akarják áttolni azokra, akik még hisznek. Azonban soha nem szabad engedni, hogy a hercegek győzzenek.

A darab nyitófelvetése, hogy „Vajon tényleg be vagyunk zárva saját elménk, gondolataink börtönébe?” Hogyan illetek egymásba a karaktered, Te és ez a felvetés?

A szerepem is azon az alaptényen áll, hogy arra tudunk a leginkább haragudni, ami nekünk nem sikerült, vagy ami nekünk nem sikerülhet. Ettől elkezdünk félni és rettegésből elkezdjük azt utálni. Például a sporttal összekötve, amíg nem vagy képes uralni a saját elmédet, addig az ural téged és ekkor kezdesz el hízni és rossz útra térni. Szóval igen. Határozottan be vagyunk zárva saját elménk börtönébe, viszont akarattal képesek vagyunk kimászni ebből a tömlöcből.

Végezetül pedig, hogyan látod egészben a darabot?

Azt szoktam mondani, hogy a próbafolyamat végére mi megvakulunk. Nem tudjuk, hogy jó vagy rossz. Csak azt hisszük, hogy amit csinálunk, az jó lesz, elérjük azt a kívánt hatást, amit szeretnénk. Enélkül a hitem nélkül nem is tudnék kiállni a színpadra. Nagyon szép pillanatokat teremtünk meg. Izgalmas a díszlet, valamint az a folyamat, hogy a mai világba húzzuk át ezt az egész színház a színházban játékot. Számos olyan momentum van a darabban, amit a néző magával tud vinni.

FORRÁS:

Szöveg: Farkas Kitti

Képek: Budapesti Operettszínház (Németh Anna)

További információért keresd: http://www.operett.hu/index.php?inc=repertoar_mutat&rId=276&evadId=15